Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cher: „Eszem ágában sincs megöregedni!”

2008.07.29
Cher: „Eszem ágában sincs megöregedni!”
 
Ezerarcú kaméleon, a nagy visszatérőművész és mindenekelőtt a plasztikai sebészek álma. Ez mind egy személyben Cher, aki - hihetetlen de - idén már 62 éves lesz!
 
A popbizniszben aligha akad még egy olyan előadó, aki annyi búcsúfellépéssel és visszatéréssel büszkélkedhet, mint Cher. A Las Vegas-i Caesar’s Palace-ban nemsokára Céline Dion helyét átvevő énekesnő bombaformában akar lenni, amikor kétszáz – igen, nem tévedés: kétszáz! – fellépésből álló koncert sorozatát megkezdi. Persze azért a 60 millió dollárért, amit a hírek szerint felmarkolhat majd ezért, ez a minimum, amit a májusban 62. születésnapját ünneplő Cher megtehet. No nem mintha a szépészeti beavatkozások amúgy olyan távol állnának tőle, sőt! Egy interjúban ő maga nyilatkozott ironikusan, hogy már csak azért is szüksége van – a lelki mellett – a testi megújulásra, mert amikor énekelni kezdett, az még évszázadokkal ezelőtt, Lincoln elnök idején volt…
- Az a helyzet, hogy eszem ágában sincs megöregedni – vallja Cher. – Sokáig akarok élni, de fiatalon, nem egy összeaszott testben! És ha ehhez az kell, hogy időről időre kés alá feküdjek akkor meg is teszem! És nem amolyan hóbort nálam, sokkal inkább családi vonás: a 90 éves anyám még rajtam is túltesz, a születés napjára ugyanis kollagénfeltöltést kért tőlem!
S hogy az énekesnő mennyire büszke a plasztikai sebészeknek köszönhetően folyamatosan megújuló testére, azt tökéletesen példázza, hogy két evvel ezelőtt, a 60. születés napjára egy pikáns, meztelen fotózással lepte meg magát.
- Szerintem nagyon jól sikerültek a képek, de kikötöttem, hogy a halálom utána hozhatján nyilvánosságra. – árulta el Cher. – Addig csak én gyönyörködhetem bennük!
Noha az elmúlt években számtalan kisebb-nagyobb beavatkozáson esett át, azért van olyan műtét, amelyre még véletlenül sem vállalkozna, hiába lehetne még szebb tőle.
- Két ilyen műtét is van – mesélte az énekesnő. – Az egyik, hogy kivetessek a bordáimból. Persze különféle újságokban olvastam, hogy már évekkel ezelőtt átestem egy ilyen műtéten, de biztosíthatok mindenkit: ez badarság! Hacsak nem az életem múlna rajta, eszem ágában sem lenne ekkora fájdalomnak kitenni magam. A másik pedig az arccsontom: ezzel is megvádoltak már, hogy kivettetem belőle. Nos, ez sem igaz: kifejezetten büszke vagyok arra, amit a cherokee indián őseimtől örököltem. A világ összes kincséért sem válnék meg tőle!

(Alcím): Örökifjú: Sokáig akar élni – és fiatalon!

 

Kép

 
Mennyit ér Cher megújult teste?
Noha az interjúiban szemérmesen rendre csak annyit válaszol – amikor az eddig elvégzett plasztikai műtétek árát firtatják -,hogy egy vagyont fizetett értük, többé-kevésbé azért meg lehet határozni, mennyit is költött eddig Cher a testére. Íme az árlista, amely korántsem teljes:
- Botox-kezelések:
Injekcióként 500 dollár
- mellkorrekció: 15-20 ezer dollár
- zsírleszívás: 10 ezer dollár
- ráncfelvarrás: 20 ezer dollár
- arcplasztika: 50 ezer dollár
- fogfehérítés és szájsebészet:
10 ezer dollár
- lézeres bőrfiatalítás: 30 ezer dollár
Összesen: kb. 150 ezer dollár
(nagyjából 27 millió Ft)
 
Csak Jacko előzi meg!
Hollywood legkeresettebb plasztikai sebészei nemrégiben összeállítottak egy listát azokról a hírességekről, akik a legtöbbször feküdtek kés alá, és akik már-már betegesen vonzódnak a különféle szépészeti beavatkozásokhoz. Íme a top 5!
1. Michael Jakson
2. Cher
    A fiatalság visszaszerzéséért szinte bármire hajlandó. Kár, hogy a folyamatosan megújuló             
       külső ellenére az énekesnő évek óta képtelen rátalálni a szerelemre.
3. Vivica A. Fox
4. Teri Hatcher
5. Ashlee Simson
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.